te is abbahagytad a gondolkodást?

majdnem egy hónapot töltöttem budapesten az ünnepek ürügyén és közben igyekeztem más szemmel látni a világot magam körül. az elmúlt 12 évben mindig ideiglenesnek vettem az otthon töltött napokat, heteket, tudtam, hogy vár vissza a stockholmi életem - egy turista voltam a szülővárosomban.

most azonban a nyári hazaköltözés miatt azt próbáltam fejben szimulálni, hogy ebben a pesten töltött 24 napban úgy mozgok, mintha ez lenne a valóságom, a hétköznapjaim színtere. 

tudom, hogy sok múlik azon, mit gondolunk a körülöttünk zajló eseményekről és igyekszem kialakítani egy olyan elvárásrendszert, olyan nézőpontokat, amelyek segítenek nekem elégedetten élni egy olyan országban, ahol mindenki elégedetlen, a kommunikációs csatorna pedig a panaszkodás.

idén leszek 49 és azt mondják, ahogyan öregszik az ember úgy kövülnek be a véleményei a világ dolgairól, de én elkezdtem tudatosan lépéseket tenni az ellenkező irányba. definíció szerint a vélemény egy olyan ítélet vagy elképzelés, ami egy személy saját nézőpontjából kiinduló elgondolása a dolgokról. a vélemény szubjektív, tehát az egyén személyes meggyőződésén alapul, és nem feltétlenül tükrözi a valóság objektív igazságát. 

tudjuk, hogy már egy ideje a post-truth világában élünk, ahol a tények nem léteznek és a polarizált társadalmakban mindenki a saját kis buborékában kiabál a másik buborékban lévőre, hogy hülye.

közben olyan mennyiségű információ zúdul ránk, hogy nem győzzük feldolgozni, de nekünk szofisztikált és mélyremenő véleményünk kell legyen az izraeli-palesztin konfliktusról, az ukrajnai háborúról, az oltásról meg a huti kalózokról és tajvan függetlenségéről meg a klímaváltozásról.

meg is betegszünk mentálisan, tiszta stressz az élet és egyre jobban félünk, utáljuk egymást, miközben már régen túl a kognitív kapacitásunk határán a véleményvezérekre támaszkodunk és max. annyit teszünk, hogy elolvassuk a 444-et vagy a diétás magyar múzsát, netán az origót vagy bayer zsoltékat és akkor azt gondoljuk, ami az ő véleményük.

ebben keressük a megnyugvást, a biztonságot, a kontrollt, a hovatartozást: nekünk is van már véleményünk a világ összes szaráról, melyek amúgy közvetlenül egyáltalán nem, legtöbbször pedig közvetve sem befolyásolják az életünket.

elvileg a vélemény a társadalom fejlődésének egyik motorja kéne legyen, mivel ösztönzi az embereket arra, hogy vitatkozzanak, meggyőzzék egymást, és új ötleteket dolgozzanak ki. a valóságban azonban nagyon messze kerültünk attól, hogy egészséges keretek között megvitassunk minket érintő problémákat, továbbá, hogy képesek legyünk számunkra teljesen irreleváns dolgokra azt mondani, erről nincs véleményem, nem teszek erőfeszítést pl. azért, hogy megértsem az mRNS vakcinák működését úgy, hogy közben a kovalens kötésnél már ledobta az agyam a gépszíjat hetedikben.

az utóbbi időben sokszor popper péter szavaira emlékeztetem magam:

mindenről a végtelenségig lehet gondolkodni. hogy valamiről véleményünk van azt jelenti, hogy egy ponton lehorgonyoztunk, és abbahagytuk a gondolkodást.

tudatosan gyakorlom elengedni a saját véleményeimet, megkérdőjelezni őket, egyenértékűnek elfogadni mások véleményét akkor is, ha nem értek egyet vele onnan, ahonnan én látom. és egyre több témában veszem a bátorságot kijelenteni: nincs elég ismeretem ahhoz, hogy bármilyen véleményt formáljak - és azokban a dolgokban, melyek nem érintenek engem nem is akarok véleményt kiizzadni magamból. 

régen azt hittem, akkor vagyok intelligens és értékes, ha mindenről van véleményem. ma már ezt nem gondolom. próbálok jelen lenni, az érzéseimre hangolódni, a vitapartneremre figyelni és az objektív tényeket, a közös pontokat, a megoldásokat keresni. 

és neked mi a véleményed a véleményekről?