“csak nehogy hibázzunk!”
az olimpiát néz(t)ed? én most végre sok sporteseményt láttam és az elképesztő sportteljesítmények mellett még tanulságot is szállítottak a játékok.
egész gyerek és kamaszkoromban vizilabdáztam, ezért a pólósokat kiemelt figyelemmel követem párizsban, de sajnos nem adnak túl sok okot az örömre. még a bekk szorítása alatt az életéért küzdő center körül forró víznél is hullámzóbb teljesítményt nyújtottak az egyébként intelligens, jól felkészült és elképesztően tehetséges magyar fiúk.
fotó: MTI
sokat idegeskedtem majd gondolkodtam ezen a jelenségen, hogy miért képtelen egy épkézláb támadást lefolytatni és majd’ egy negyeden keresztül gólt lőni a galaxis egyik legjobb válogatottja?
a horvátok ellen elbukott elődöntő után hallgatom Varga Zsolt szövetségi kapitány nyilatkozatát, aki megfejtette számomra a rejtélyt. idézem:
“az ilyen tétmeccseket általában az dönti el, hogy ki hibázik kevesebbet”
na ezzel a hozzáállással van egy kis bajom. az egész olimpiát érzésem szerint körüllengte ez a teljesítménykényszer, ez a ‘magyarok nem éghetnek be, Milák nem kaphat “csak” ezüstöt, nem lehet kiváló népünk fia/lánya/csapata “csak” negyedik vagy hetedik, mert ezzel a szégyennel lehetetlen tovább élni és a nemzet szemébe nézni majd ferihegyen’.
a félelem, a fölösleges nyomás, az iszonyatosan magas elvárások a munkahelyen is agyon szokták nyomni a teljesítményt.
ha mindenki attól fél, mikor cseszik le, mit fog elrontani, mit fognak majd a kedves tévénézők és a nagyhasú szakvezetés szólni, akkor beáll egy olyan görcsösség, ami meggátol abban, hogy igazán szárnyalj, kreatív legyél, játékos, élvezd, amit csinálsz és kiugró sikereket érj el.
értem én azt a koncepciót, hogy aki többet hibázik, az nagyobb eséllyel lesz sikertelen, de egy fontos szó hiányzik ebből a mondatból: az ‘arányaiban’.
tehát arról van szó, hogy nem a hibák száma a lényeg, hanem a kezdeményezőkészség és a hibák arányainak a száma. a régi mondás szerint csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit.
melyik a jobb statisztika?
a magyar csapat hibátlanul lőtt kapura. 0/0
a magyar csapat 50%-os pontossággal lőtt kapura 12/24
értjük, ugye?
vezetőként nagyon sokszor mondtam el a csapatom tagjainak, hogy hozzanak döntéseket a saját hatáskörükben bízva abban, hogy értenek a dolgukhoz és majd szóljanak, ha valamivel esetleg gond van, valami nem sikerült, nem tudják megoldani.
mindig hangoztattam, hogy ha tízből háromszor rossz döntést hoznak, hibáznak, akkor az egy rettenetesen jó teljesítmény - ezzel is igyekezve egy pszichológiailag biztonságos környezetet teremteni, ahol félelem nélkül végzik az emberek a munkájukat, bíznak önmagukban, a csapatban és a vezetőségben, tudják, hogy mindig támogatást kapnak, ha erre szükség van.
na ezt nem nagyon látom az olimpia kapcsán a magyar sport és közéletben. pedig szerintem igény volna rá…
te mit gondolsz erről?
