mi kell a rendszerszintü változáshoz és mely 5 típus akadályozza ezt?
remélem jól vagy! az előző blogbejegyzésben írtam arról, hogy milyen kihívásokkal találkozom segítő szakemberként, amikor céges wellbeing programokat vezetek. kifejtettem, hogy mindannyiunk egyéni felelőssége az, hogy passzív áldozattá válunk-e egy nehéz élethelyzetben és panaszkodunk naphosszat vagy azonosítjuk a cselekvési lehetőségeinket és bátran, aktívan teszünk-e a változásért - nem félve mások segítségét kérni. (tippelhetsz melyiket javaslom)
de ez csak az érem egyik oldala. nagyon fontos beszélnünk a rendszerszintű problémákról, melyek nagyrészt okolhatók a mai munkahelyeken tapasztalható fenntarthatatlan állapotokért. túlmunka, túlterheltség, irreális elvárások, folyamatos növekedés, folyamatos profit és piaci részesedés növelés, a rendelkezésre álló erőforrások téves felmérése - csak, hogy a legfontosabbakat említsem.
nem szabad az egyéni munkavállalókra tolni a felelősséget a rendszerszintű problémák kapcsán, azokat a rendszer szintjén kell megoldani.
ezzel a tételmondattal gondolom egyetértesz, ugye? de ki tud változtatni a rendszerszintű problémákon? kik építették fel a jelenlegi rendszert és kik irányítják azt?
a tulajdonosok, a felső vezetés felé nézek itt most szúrós tekintettel.
szerinted mi motiválná a döntéshozókat arra, hogy megváltoztassák a jelenlegi rendszert? főleg, hogy úgy változtassák meg, hogy egy emberibb, fenntarthatóbb működés legyen a norma? elárulom: ha a mostani rendszer nem fog tovább működni.
és itt sajnos visszatérünk megint az alkalmazottak felelősségére. a munkám során számtalanszor tapasztalom, hogy a túlterhelt, kiégett, saját egészségüket semmibe vevő beosztottak tovább működtetnek olyan munkahelyeket, ahol például teljesen normális, hogy egy ember kettő munkáját végzi.
amíg ilyen körülmények között a magukat feláldozó dolgozók továbbra is szállítják az eredményeket, addig a tulajdonos miért változtatna? még, ha panaszkodnak is a dolgozók, megvonja a vállát: a számok jönnek, minden rendben - gondolhatja.
meg kell tanulnunk nemet mondani, és egészségesen tartani a határainkat. ha ez nem megy, ha nincsenek következmények, és mindent megcsinálunk, amit elvárnak tőlünk, akkor nem lesz változás. ezt a nemet mondást pedig összefogásban lehet csak megtenni, mert, amíg csak egy-egy munkavállaló ismeri fel a fenntarthatatlan helyzetet és húzza be a féket, addig ő lesz egyénileg felelősségre vonva a rendszerhiba egyértelművé tétele és megjavítása helyett.
vajon miért állnak ki a legtöbben olyan nehezen magukért? milyen típusok működtetik tovább a fenntarthatatlan rendszert miközben szélsebesen robognak a saját kiégésük, a képletes fal felé?
a következő karakterekre mind jellemző, hogy bűntudatot éreznek, ha nemet kell mondaniuk és/vagy nem képesek valami rájuk rótt feladatot elvégezni.
a túlteljesítő/teljesítménykényszeres, akinek mindennél fontosabb mások elismerése és szinte fizikai fájdalmat okoz neki, ha nem elfoglalt, nem dolgozik keményen éppen valamin. ők elsősorban magukkal, de másokkal szemben is irreális elvárásokat támasztanak és elítélnek mindenkit, aki nem akar belehalni a munkába (a gen Z, a lusták, stb.)
a perfekcionista nem engedheti meg magának a legkisebb hibát sem. sosem elégedett a munkájával, mert még lehetne sokkal jobb is, ezért végtelen túlórát teszn bele egy-egy projektbe. jellemző rájuk a mindent vagy semmit gondolkodásmód, ami egyértelműen egy kognitív torzítás, gondolkodási hiba.
a kontrollmániás mikromenedzser képtelen másokban megbízni, hiszen azok úgy sem tudnak jó munkát végezni, ezért mindent nekik kell megcsinálni. annyira nehezen viselik el a bizonytalanságot, hogy az összes elképzelhető legrosszabb kimenetelre fel kell készülniük. semmi rossz nem történhet körülöttük, meg akarják regulázni az univerzumot.
a versengő folyamatosan másokhoz hasonlítja magát, és mindent megtesz azért, hogy ő nyújtsa a legjobb teljesítményt. nehezen örül mások sikerének, nem veszi észre, hogy saját magát mások idealizált életéhez, látszat eredményeihez hasonlítja.
a people pleaser, magyarul, aki mindenkinek a kedvében akar járni képtelen egészséges határokat tartani és senkinek sem tud nemet mondani. nagyon nehezen viseli, ha valaki elégedetlen vele, ezt mindenáron igyekszik megelőzni. rengeteget dolgozik mások kedvéért és nehezére esik a saját érdekeit a képviselnie.
nem tudom, felismered-e magad valamelyik leírásban? az biztos, hogy ezek az emberek általában úgy reagálnak a nehézségekre, hogy még keményebben kezdenek el dolgozni, ezzel pedig nem csupán önmagukat, de a munkatársaikat is egy olyan örvénybe sodorják, ami nagyon mélyre tudja húzni az egész szervezetet.
szóval miközben fontos beszélni a rendszerszintű problémákról, addig elengedhetetlen az önismeret és a saját viselkedésünk, kommunikációnk megváltoztatása. te mit teszel ennek érdekében? hogy tudnál változtatni?
