work-life balanszírozás szülöként

a kis dolgozó szobámban ülök és a billentyűzetet püfölöm. nagyon megnyugtat a laptopom elegáns, minimalista dizájnja, egy pillanatra elhiszem, hogy minden olyan egyszerű az életben, mint a munkám. ez a pár négyzetméter azt sugallja a skandináv letisztultságával, hogy elég csak a funkcióra és a feladat elvégzésére koncentrálni. semmi nem zavarhat meg ebben a környezetben. nem csak akkor leszek majd elégedett, ha elvégzem a munkámat, hanem közben is flowban vagyok. itt minden olyan felemelő. alkotok, kapcsolódom emberek ezreihez és ezáltal legyőzöm a halandóságot, az elmúlást.

ekkor átkiabál a lányom a szobájából: “papa, gyere puzzle-ozni!”. hirtelen kizökkenek az alkotás áramlatából és emiatt majdnem ráförmedek. veszek egy mély levegőt és végül nem barmolom le a gyereket, hanem szomorú arccal, lágyan elmondom neki, hogy dolgoznom kell. sokat. nem tudok vele most játszani. 

sokszor érzem a vágyat, hogy kapcsolódjak vele, hogy együtt legyünk a pillanatban, hogy kitörölhetetlen jó emlékkel égjek az emlékezetébe. ez volna a valódi, hús-vér örök élet, ami az idők végezetéig folytatódik generációról-generációra, ahol ugyan szépen lassan felhígul a génállomány, de a lelkem, a világlátásom darabkái évszázadokig élhetnek tovább.

mennyivel egyszerűbb a munka világában eligazodni, mint az apaságban. a minimalista, letisztult kis stúdióm tökéletes ellentéte a gyerekszobának, ahol állandósult a káosz. 

a munkámban számokkal lehet mérni a sikert, érthetőek nagyjából a szabályok. na de szülőként? 

majd jön az “élet-főnököm” és az éves értékelés során átbeszéli velem a tavaly kitűzött apai céljaimat? pontozza a teljesítményem? kijelöl improvement area-kat? action plan készül a gap-ek áthidalására és után követik a fejlődésemet? tréningre küldenek, ha szükségem van rá? a fizetésemelésemmel számszerűsítik, hogy mennyire voltam jó szülő? küzdhetek a hónap dolgozója, akarom mondani hónap apukája címért? mit kell ahhoz tennem, hogy az én fényképem mosolyogjon az iroda falán? hogyan leszek a legjobb apa?

és különben is, mivel teszek a legjobbat a gyerekemnek? ha úgy állok az életéhez, mintha az elsőszámú feladatom az lenne, hogy egy 17 évig tartó karnevált szervezzek neki? színleljem, hogy az élet kizárólag móka és kacagás? vagy inkább éljem a felnőtt életem, amiben kitüntetett helye van neki, csakúgy, mint a szívemben? 

én nem sokáig lehettem gyerek, de ezért nem siettetem őt, hogy felnőjön. szuper lehet gondtalanul élni, játszani, nem teljesíteni, csak lenni a pillanatban és örülni annak, amikor megtalálod a megfelelő kirakós darabot, ami oly kéjesen klikkel a képbe. még legalább 800 darab van hátra, hogy kész legyen a nagy mű. mennyi flowban töltött óra, mekkora sikerélmény vár rá!

de nekem melóznom kell. hazudnék, ha azt mondanám, hogy a pénz miatt. szeretek dolgozni. remélem nyolcvan évesen is aktív tudok majd lenni. alkotni és segíteni másoknak, ez megnyugtat, ez előre visz, ettől többnek érzem magam. halhatatlannak. 

talán azzal is adok valamit a gyermekemnek, ha látja, hogy így is lehet dolgozni. nem csak 8-5-ig egy lélekölő munkahelyen. néha ideül mellém, az okos fejével belenéz a monitoromba és megkérdi, mit csinálok. én mindig elmagyarázom neki. hümmög, aztán ledől a kanapéra, és nézi ahogy csinálom. ilyenkor azt érzem kapcsolódunk. remélem ő is!

de most nincs időm és kedvem puzzle-zni. eleve nehezen tudok játszani. visszaülök a gép elé és püfölöm tovább a billentyűzetet. itt minden olyan egyszerű, érthetőek a szabályok. pár percen belül újra flowban vagyok.